|
A projekt moduljai
Információk
Partnerek
|
Tanácsadó szakemberképzés
2009. október 6. és 8. között ( kedd, szerda és csütörtök) megkezdődik a fogyasztóvédelmi tanácsadók képzése az OFE Logodi utcai központjában 25-25 fős csoportokban. A témák oktatásának programja a felkészülés előrehaladásának megfelelően érhető el a honlapon (jelenleg az első és második téma). Az oktatás előtt a honlapra kerülnek és a továbbiakban is ott maradnak az egyes témákrhoz kapcsolódó összeállítások/ tananyagok, amelyek módosuhatnak a foglalkozásokon felmerült kérdésekre és a jogszabályváltozásokra figyelemmel. Erről a projekt időtartama alatt a témafelelős gondoskodik, a további követést majd az OFE vezetője szervezi meg. Minden foglalkozás a regisztációt követően tesztkérdések kitöltésével kezdődik. Ezeket az első foglalkozásra a projekt vezetése állította - szintfelmérési céllal - össze, minden további foglalkozáson a tesztkérdések az előző ismeretanyag vizsgakérdései. Az első foglalkozás témái a fogyasztóvédelem általános ismeretei, a jótállás, szavatosság, valamint az utazásokkal kapcsolatos fogyasztói jogok lesznek, és a honlapon már mind a tanácsadók, mind pedig az érdeklődő fogyasztók számára elérhetők.
Fogyasztóvédelmi alapismeretek
A fogyasztóvédelem legújabb kori történetében igen fontos momentum az, amikor 1973-ban az Európai Tanács közgyűlése elfogadta a Fogyasztóvédelmi Alkotmányt. E dokumentumban történt kísérlet arra, hogy elhatárolják egymástól az állami és a vállalati feladatokat. Ezt követően született meg 1975-ben az Európai Parlament nyilatkozata a fogyasztói jogokról.Nem sokkal később hatályba lépett az ENSZ közgyűlésének a fogyasztóvédelmi Irányelvek elfogadásáról szóló határozata. Az irányelvek – azon túl, hogy általános elveket és konkrét tennivalókat fogalmaznak meg – meghatározzák az államok és kormányaik fogyasztóvédelmi feladatait. Ezen túlmenően a civil mozgalmak számára is fajsúlyos szerepet biztosítanak.
Hazánkban 1997. évben történt meg a fogyasztóvédelem törvényi szabályozása (1997. évin CLV. tv.). E jogszabályt többször, legutóbb 2008-ban aktualizáltak a valós életviszonyoknak megfelelően.
Részletek...
Jótállás, szavatosság
A fogyasztói panaszok jelentős része a jótállás és a szavatosság tárgykörébe tartozik. Ezt a kijelentést tapasztalati tényekkel is alá lehet támasztani. Például egyedül az OFE Baranya megyei szervezete 2008 folyamán közel kétezer ügyben adott tanácsot a fogyasztók részére. Ennek közel a 70%-át tették ki az ebbe a tárgykörbe tartozó ügyek. Nyugodt szívvel kimondható tehát, hogy a jótállás és a szavatosság intézésével kapcsolatos ismeretek a legfontosabbak közé tartoznak, amivel egy tanácsadónak rendelkeznie kell. Az alábbiakban ezeket az ismereteket igyekszünk összefoglalni és saját tapasztalataink alapján a lehető legjobban megvilágítani.
Részletek...
A hulladék-kezelési közszolgáltatás
A közszolgáltatások körébe tartozó közüzemi tevékenység célja /[1] 1.§/ az emberi egészség, a természeti és az épített környezet megóvása az illegális hulladéklerakók megszüntetésével, a hulladékkeletkezés megelőzése, a nem hasznosuló, vissza nem forgatható hulladék ártalmatlanítása továbbá a környezettudatos magatartás kialakítása. A tevékenység szervezése során elérendő cél, hogy a gazdálkodók, fogyasztók által viselendő költségek a lehető legnagyobb környezeti eredménnyel járjanak. A jogi szabályozás hatálya kiterjed minden hulladékra, ill. a hulladékgazdálkodási tevékenységekre és létesítményekre /[1] 2.§.(1)/.
Részletek...
Víz-, szennyvíz szolgáltatás
A közműves ivóvízellátás és közműves szennyvízelvezetés alapellátás jellegű, nélkülözhetetlen és helyettesíthetetlen közüzemi szolgáltatás.
A vizek és vízilétesítmények az állam, ill. a helyi önkormányzat tulajdonában vannak.
A közműves ivóvízellátás és a közműves szennyvízelvezetés közüzemi tevékenység, amelyet a vízgazdálkodási törvény felhatalmazása alapján kormányrendelet szabályoz. A szolgáltató - a víziközművek teljesítőképességének mértékéig – köteles a fogyasztónak megfelelő mennyiségben és minőségben ivóvizet szolgáltatni, ill. az ingatlanon keletkezett szennyvizet összegyűjteni, károkozás nélkül elvezetni, és megtisztítani.
Részletek...
Elektromos energia szolgáltatás
A villamos energiát többségében nagyteljesítményű erőművekben állítják elő. A fogyasztókat a termelőkkel vezetékhálózat köti össze. A hálózatok lényegében (gyűjtősínekből, szabadvezetékekből és kábelekből álló ) vezetékek, amelyek csomópontokat kötnek össze, vagy egy fogyasztót látnak el.
Az alaphálózat ( 220; 400, vagy 750 kV –os) az erőművekben termelt villamos energia összegyűjtésére, az erőművek együttműködésére, valamint az összegyűjtött energiának a nagyfogyasztói súlypontokba szállítására szolgál, ezek a hálózatok alkotják az országos villamos-energia rendszer gerincét. (A szomszéd országok alaphálózatait az un. nemzetközi kooperációs hálózatok kötik össze)
Részletek...
Élelmiszerbiztonsági ismeretek
A táplálék gyűjtőnév, magába foglalja az élelmi nyersanyagokat, az élelmiszereket, az ételeket, italokat, mindazt, ami emberi fogyasztásra alkalmas. Amikor nem kívánjuk megnevezni, hogy mit eszünk, vagy iszunk, akkor használjuk a táplálék szót.
Részletek...
Pénzügyi szolgáltatások fogyasztóvédelme
A magyar bankrendszer jelentős átalakítása 1987-ben kezdődött, a kétszintű bankrendszer kialakításával, amelynek során a kialakult a kereskedelmi banki szektor és különvált a központi bank szerepe és működése. A pénzforgalmat és a fizetési rendszert érintő szabályozás alapjában véve 1987 előtt nem létezett. Azóta a pénzforgalmi szabályok köre számos törvénnyel, kormányrendelettel és MNB rendelettel kibővült.
Részletek...
|
Fogyasztóvédelmi ismeretek utazáshoz
Utazásaink mindennapi életünk részévé váltak. Akár szabadságunk alatt, akár munkahelyi elfoglaltság miatt, akár más célból utazunk belföldre vagy külföldre, olyan speciális szabályok vonatkoznak ránk, amelyek eltérnek egy átlagos szolgáltatási szerződéstől. Kiemelkedő jelentőségük és fontosságuk abban áll, hogy nem a megszokott környezetben vesszük igénybe az adott szolgáltatást, hanem lakhelyünktől távol, gyakran külföldön, olyan országban, amelynek nyelvét nem ismerjük, amelynek jogszabályai, kultúrája távol áll tőlünk.
Részletek...
Hírközlés, elektronikus kereskedelem
A távközlés egyike azon kevés szolgáltatásnak, amelynél a szolgáltató és a fogyasztó közötti szolgáltatási szerződés virtuálisan, elektronikus eszközön keresztül – interneten, telefonon – megköthető. Ezeknek az eseteknek az a legnagyobb buktatója, hogy a fogyasztó nem ismeri meg részletesen a szerződés feltételeit, és csak amikor a szolgáltatást igénybe veszi, akkor jön rá arra, hogy ő nem is tudta, mit akar megvásárolni.
Részletek...
A távhő szolgáltatás
A távhőszolgáltatás célja a felhasználók biztonságos, megfelelő minőségű és gazdaságos távhőellátása. A jogi szabályozás célja az átlátható és hátrányos megkülönböztetéstől mentes szolgáltatás kialakítása figyelemmel a fogyasztóvédelem, az energiahatékonyság, az energiatakarékosság és környezetvédelem követelményeire. A távhőszolgáltatás területén nincs egységes előírásokat tartalmazó európai uniós irányelv, így ebből származó jogharmonizációs követelmény sincs.
Részletek...
Gázszolgáltatás
A földgázellátás egy teljesen integrált gázszállító rendszer működtetésével történik, amely betáplálási pontokból, kompresszorállomásokból, vezetéki csomópontokból, nagynyomású vezetékrendszerből és gázátadó állomásokból, elosztóvezetékekből, csatlakozóvezetékekből áll, ezeken keresztül látva el a gázszolgáltató társaságokat, az erőműveket és a fogyasztókat.
Ahhoz, hogy a gázt a fogyasztóhoz el tudjuk juttatni, bizonyos nyomással kell rendelkeznie.
Távvezeték (nagynyomású 40-60 bar )az a csővezeték, amely a gázt a termelés helyéről a lakótelepülés, vagy az átvevő gázfogadó állomásig szállítja. A gázfogadó állomás a gázszállító vezeték tartozéka.
Részletek...
Közüzemi szolgáltatások
A közüzem fogalmi meghatározásában, a közüzem fogalmának használatában igen nagy a bizonytalanság a magyar szakirodalomban és a magyar jogrendszerben, a jogszabályokban egyaránt. (A közüzemről az állami vállalatokról szóló 1977. évi VI. törvény végrehajtására kiadott 33/1984. (X.31.) MT rendelet tartalmaz szabályokat.
Részletek...
Pénzügyek és biztosítások fogyasztóvédelme
Jelen tananyag a fogyasztóvédelem egy szűkebb, de társadalmi fontosságát tekintve nagy és bonyolult területet, a banki és biztosítói szolgáltatásokat tekinti át.
E területre is igaz, hogy a fogyasztóknak egyfelől tanácsra van szükségük, hogy élethelyzetüknek megfelelő, racionális szerződésekkel tegyenek eleget öngondoskodási törekvéseiknek, másfelől védelmet kérnek, ha a teljesítés bármelyik fázisában konfliktusuk keletkezik a szolgáltatóval.
Részletek...
|
|
|