A távhőszolgáltatás célja /[1] preambulum/ felhasználók biztonságos, megfelelő minőségű és gazdaságos távhőellátása. A jogi szabályozás célja az átlátható és hátrányos megkülönböztetéstől mentes szolgáltatás kialakítása figyelemmel a fogyasztóvédelem, az energiahatékonyság, az energiatakarékosság és környezetvédelem követelményeire. A távhőszolgáltatás területén nincs egységes előírásokat tartalmazó európai uniós irányelv, így ebből származó jogharmonizációs követelmény sincs.
 
E törvény hatálya /[1] 1.§.(1)/ kiterjed mindazon jogviszonyra, amely a távhő termelését, szolgáltatását és felhasználását érinti. E törvény rendelkezéseit kell alkalmazni a távhő-szolgáltatási célra hőt termelő létesítményre /[1] 1.§.(1)/, valamint a távhő továbbítására, elosztására szolgáló távhővezetékekre, a távhőt továbbító hőhordozó közeg kiadására, elosztására, fogadására, illetve átalakítására szolgáló hőközpontokra, és e létesítmények létesítésére, átalakítására, üzemeltetésére, megszüntetésére, valamint a távhő termelésére és szolgáltatására.
 
Megjegyzés 1.1 :
 
Az alapellátás jellegű közüzemi szolgáltatások rendelkezésre állása és igénybevehetősége fogyasztói jog, és állami-önkormányzati felelősség. A közhatalom tehát nem vonulhat ki a tevékenység szabályozásából, felügyeletéből és ellenőrzéséből, hiszen a szektor-profitban érdekelt piac nem tudja egyidejűleg garantálni (1) a működőképességet és a fenntarthatóságot, és (2) a hozzáférést és a megfizethetőséget (más megfogalmazásban : a költségfedezeti elvnek és a legkisebb költség elvének az egyidejű érvényesülését.
 
Megjegyzés 1.2 :
 
A panellakások többségében olyanok laknak, akik nem önszántukból lettek a távhőszolgáltatás kényszerfogyasztóivá, amivel kapcsolatban kétségtelenül fennáll az állam ill. a társadalom egyfajta stratégiai felelőssége. A távhőellátással kapcsolatos társadalmi haszon /[1] 57.§.(2) c)/ kérdésének a tisztázása nélkül nem értelmezhető a törvényi kötelezés az árak megállapításánál figyelembe veendő környezetvédelmi és gazdasági előnyökről. A távhőellátásnak számszerűsíthető előnyei is vannak más fűtési megoldásokkal szemben :

• a fűtési célú tüzelőanyag (igen jelentős részének) felhasználása nemzetgazdasági szinten mennyiségi és minőségi szempontból is optimalizálható;
• a hőtermeléssel együttes áramtermelés (kogeneráció), ill. az energiahordozó felhasználásának összhatásfoka maximalizálható;
• a (hő)energia termelésének környezetvédelmi problémái minimalizálhatók, mindezek következtében
• felértékelődhetnek a gyengébb minőségű hazai energiahordozók;
• alternatív megoldások születhetnek a komplex hulladékgazdálkodásban is (pl. szemétégetés);
• növelhető az energiatermelés és felhasználás hatékonysága;
• csökkenthető a hazai energiafelhasználás importfüggősége
• csökkenthetők a lakosság kiadások;
• növelhető a foglalkoztatottság az energiatermelésben és a háttér iparágakban;
• növekedhet az ország versenyképessége (a piacképes export bevételének jelentős részét nem kell "eltüzelni", tehát több juthat a "húzóágazatoknak").

Mindezekre tekintettel az ország (ma még hiányzó vagy nem teljeskörű) energiastratégiájában a távhőellátásnak - és természetesen a kapcsolt energiatermelésnek - hangsúlyos politikai szerepet és preferenciákat kell kapnia.
 
A távhő-ellátás gazdaságosságát ugyanakkor csökkenti a hőhordozó közeg
 
szállítási, elosztási és felhasználási vesztesége, ill. a rendszerek állagmegőrzéshez szükséges jelentős ráfordítási igény. A veszteségek függenek:
 

• a szállítási távolságoktól (a rendszer fizikai kiterjedésétől),
• az alkalmazott hőszállító, -átalakító és -felhasználói berendezések állapotától ill. korszerűségétől,
• a primer és szekunder hidraulikai rendszerek - ez utóbbin belül - a hőhasznosító berendezések szabályozhatóságától.

Megjegyzés 1.3 :
 
A távhő "szolgáltatásáról" szóló törvény a célmeghatározásában használja a "távhőellátás" fogalmat, amelynek hiányzik a definíciója. Ez a fogalmi kettősség álláspontunk szerint egy alapvető koncepciós problémát is tükröz, nevezetesen, hogy a távhő a fogyasztóhoz (pontosabban : a fogyasztó tulajdonában lévő berendezésekbe) két különböző módon, a primer (átalakítás nélküli), vagy a szekunder (átalakított) hőhordozó közeg átadásával jut el (a probléma összefügg azzal, hogy a jogszabályok nem határozzák meg a (többek között) a szolgáltató által értékesített "termék" fogalmát (sem). A jogalkotónak - a fentiekből következő, és az alábbiakban részletezett - álláspontunk szerint három fő kérdéskörrel kellene foglalkoznia (külön figyelemmel arra a mintegy 700.000 házgyári lakásra, amelyben az ország lakosságának ötöde él "történelmi okok" miatt egyfajta fogyasztói "kényszerközösségben") :

• a primer távhő előállításával és elosztásával,
   
  
• a távhőnek a fogyasztói tulajdonban lévő hőközpontokban történő átadásával (nevezzük "távhőellátásnak", ami lényegében a központi fűtés egyik változata, és ahol az értékesített termék a primer közeg energiatartalma), és végül
   
  
• a távhőnek a nem fogyasztói tulajdonú hőközpontokban történő átalakításával és átadásával (nevezzük "távhőszolgáltatásnak", ide értve a szolgáltatói hőközpontokkal és a használati melegvízzel összefüggő kérdéseket is), amely esetben a termék az átalakított (szekunder) hőhordozó közeg energiatartalma, tekintetbe véve azt is, hogy az energia átadása garantált paraméterekkel történjen, és az ellátásért ill. szolgáltatásért járó ellenszolgáltatásnak az energiatartalmon túlmenően fedeznie kell a szolgáltató folyamatos rendelkezésreállásának költségekeit is.
   
  

Ha a hőenergia átalakítását, szabályozását és elosztását végző hőközpont a fogyasztó tulajdona, akkor a műszaki, a tulajdoni és a szolgáltatási/teljesítési határ is egybeesik, és ez a határ egyben a csatlakozási (termék átadási) és az elszámolás mérési pontja is. A fogyasztó által vásárolt termék a primer hőenergia, amelyet a szolgáltató (eladó) mér, ám amelynek az átalakítását, a mennyiségi szabályozását és elosztását a fogyasztó végzi a saját tulajdonában és felelősségi körében lévő - különálló és egységes hidraulikai rendszert alkotó - berendezésekkel.
 
Ebben a - távhőellátásnak nevezhető - esetben a tulajdoni, a műszaki és a felelősségi határok is világosan elkülönülnek, ezért a fogyasztó szempontjából valójában (eddig csak kormányrendeletben szabályozott) központi fűtésről van szó, azzal a nem lényegi különbséggel, hogy az energiaátalakító berendezés nem gázt vagy villamos energiát használ a a hőenergia előállításához, hanem (ugyancsak vezetéken érkező) forróvizet.
 
Ha a hőenergia átalakítását, szabályozását és elosztását végző hőközpont azonban nem a fogyasztó tulajdona, akkor a tulajdoni, műszaki és felelősségi határok elválnak egymástól. A fogyasztó által vásárolt termék - tekintettel arra, hogy a primer hőenergiának sem az átalakítási, sem a szabályozási, sem az elosztási folyamatot nem tudja közvetlenül és meghatározó módon befolyásolni - nem lehet más, mint az átalakított (szekunder) hőenergia, amely a tulajdoni határon, azaz a hőcserélő szekunder oldalán (ill. a szolgáltatói hőközpontból ellátott hőfogadók esetében a hőfogadóhoz való csatlakozásnál) kerülhet átadásra, amely határnak egyben a csatlakozás és az elszámoló mérés pontjának is kell lennie. Lényeges azonban annak felismerése, hogy ebben az esetben a csatlakozási pont nem esik egybe a műszaki, következésképpen szolgáltatási/felelősségi határokkal.
 
Az egységes hidraulikai rendszernek egy olyan (közbenső) pontjáról van ugyanis szó, amely után a fogyasztónak gyakorlatilag nincs módja beavatkozásra, a szabályozási és elosztási problémáknak és felelősségeknek legfeljebb az anyagi vonatkozásait vállalhatja. Ám ezt is csak akkor, ha a távhő szolgáltatója és/vagy a hőközpont tulajdonosa (általában az önkormányzat) megtesz mindent a berendezések gazdaságos és biztonságos működéséért. A szolgáltatónak tehát biztosítania kell a hőközpont és a teljes szekunder rendszer működőképességét is (ezért indokolt ezt az esetet távhőszolgáltatásnak nevezni).

Az új törvényi szabályozás főbb elvei /[1] 14./:
 
 A törvény kidolgozásánál a következő fontosabb elvek érvényesültek:

• a távhőszolgáltatás - elsősorban a lakossági felhasználók esetében - természetes monopolhelyzetet élvező helyi közüzemi szolgáltatás, ezért a felhasználót e helyzetből fakadó hátrányoktól meg kell védeni;
• a törvény rendelkezései álljanak összhangban a villamos energiáról, ill. a földgázellátásról szóló törvénnyel, és vegyék figyelembe, hogy a nagykapacitású hőtermelő létesítmények mellett terjednek a kisebb, gazdaságos, kapcsolt energiatermelő berendezések;
• a kizárólagossá vált mérés szerinti elszámolásra is tekintettel a termelő, a szolgáltató és a felhasználó jogait és kötelezettségeit részletesen és egyértelműen szabályozni kell;

 A törvény hatálya kiterjed mindazon jogviszonyra /[1] 1.§.(1)/, amely a
 
távhő termelését, szolgáltatását és felhasználását érinti. E törvény rendelkezéseit kell alkalmazni /[1] 1.§.(2)/ a távhő-szolgáltatási célra hőt termelő létesítményre, valamint a távhő továbbítására, elosztására szolgáló távhővezetékekre, a távhőt továbbító hőhordozó közeg kiadására, elosztására, fogadására, illetve átalakítására szolgáló hőközpontokra, és e létesítmények létesítésére, átalakítására, üzemeltetésére, megszüntetésére, valamint a távhő termelésére és szolgáltatására.
 
 A lakossági fogyasztók szempontjából fontosabb fogalmak /[1] 3.§/
 

 
távhő: az a hőenergia, amelyet a távhőtermelő létesítményből hőhordozó közeg (szinte kizárólag melegített víz) alkalmazásával, a távhővezeték-hálózaton keresztül, közüzemi szolgáltatás keretében jut el a felhasználási helyre, ahol (a lakossági fogyasztók esetében) fűtési célra, vagy használati melegvíz (HMV) előállításhoz használják fel
 
csatlakozási pont: a szolgáltatói és a felhasználói berendezés határán, találkozási pontján beépített elzáró szerelvénynek a felhasználó felé eső oldala, elzáró szerelvény hiányában a felhasználási helyet magában foglaló ingatlan (épület, építmény, telek) tulajdoni határa;
 
felhasználó /[1] 3.§ g)/: a távhővel ellátott épületnek (meghatározott esetben az épületrésznek a távhőszolgáltatóval a távhő mérés szerint történő szolgáltatására vonatkozóan közüzemi szerződéses jogviszonyban álló tulajdonosa, több tulajdonos esetén a tulajdonosok közössége (a társasház, a lakásszövetkezet, a Ptk. szerinti közös tulajdon esetén a tulajdonostársak). Abban az esetben, ha a távhőfelhasználás a több személy tulajdonában lévő épület valamennyi épületrészében mérhető, a felhasználó az egyes épületrészek tulajdonosa is lehet. A felhasználó lehet lakossági vagy egyéb felhasználó.
 
fogyasztó /[2] 2.§ c)/: az épületen belül a lakás, nem lakás céljára szolgáló helyiség fűtését, melegvíz-ellátását, igénybe vevő tulajdonosa, bérlője, társbérlője vagy használója.
 
díjfizető /[1] 3.§ b)/: épületrészenkénti díjmegosztás esetén az épületrésznek a közüzemi szerződésben megnevezett tulajdonosa (meghatározott esetekben bérlője, használója);
 
épületrész: e törvény alkalmazásában a távhővel ellátott épületnek, építménynek, ingatlannak funkcionálisan önálló, külön vagy közös tulajdonban lévő része (lakás, üzlethelyiség, lépcsőház stb.);
 
felhasználási hely: a felhasználó tulajdonában lévő, a közüzemi szerződés tárgyát képező olyan épület, építmény, épületrész, amelynek távhőfogyasztása önállóan mérhető;
 
lakossági felhasználó: a lakóépület és a vegyes célra használt épület tulajdonosa, tulajdonosainak közössége, épületrészenkénti hőmennyiségmérés esetén az egyes épületrészek tulajdonosa;
 
hőközpont: a hőhordozó közeg kiadására, elosztására, fogadására, átalakítására, mennyiségének szabályozására, ill. a távhő átadására szolgáló technológiai berendezés. A hőközpont lehet termelői hőközpont. A szolgáltatói hőközpont több, a felhasználói hőközpont egyetlen épület ellátását végzi.
 
hőfogadó állomás: a felhasználói hőközponttal azonos rendeltetésű technológiai berendezés, ahol azonban nem történik a hőhordozó közeg átalakítása
 
kazánház : a szolgáltatói hőközpontokkal azonos módon kezelendő hőtermelő létesítmény, amelyből - hőközpont közbeiktatása nélkül - közvetlenül történik a fogyasztók hőellátása;
 
szolgáltatói berendezés: a távhőtermelő létesítmény, a távhővezeték-hálózat, a szolgáltatói hőközpont, az elszámolás alapjául szolgáló, a távhőszolgáltató tulajdonában lévő mérőeszköz, a hőközpont primer oldali főelzárói és mennyiségszabályozói;
 
felhasználói berendezés: a felhasználói hőközpont, a hőfogadó állomás, a felhasználói vezetékhálózat, a hőleadó készülékek, a hőhasznosító és keringtető berendezések, a tágulási tartály és a felhasználó által felszerelt fűtési és használati melegvíz-mérők, költségmegosztók;
 
fűtött légtérfogat /[2] 2.§ e)/: a lakás, illetőleg a nem lakás célú   fűtőtesttel ellátott (fűthető) helyiségek térfogata köbméterben kifejezve. A helyiség alapterületének megállapításánál a vakolt falsíkok közötti méreteket, továbbá a beépített szekrény alapterületét kell figyelembe venni, a falsíkon kívül eső terület és a falsíkokból kiugró fapillérek által elfoglalt alapterület kivételével;
 
fűtési idény /[2] 2.§ f)/: az év október hó 15. napja és a következő év április hó 15. napja közötti időszak.
 
Megjegyzés 2.1 :
 
A "felhasználó" helyett mindenütt vissza kell térni az EU joganyagokban is általánosan használt "fogyasztó" fogalmához, a "felhasználói" jelző azonban műszaki megfontolások miatt maradhat.
 
A fogyasztó fogalmát a [1] törvény nem, csupán a [2] végrehajtási rendelet határozza meg akként, hogy a PTK egy régebbi rendelkezésére hivatkozó, bizonytalankodó törvényi szóhasználatban díjfizetőnek nevezett társasházi tulajdonosokat végre fogyasztónak ismeri el (jogvitára alkalmat adó problémát jelent azonban, hogy a végrehajtási rendelet alacsonyabb szintű jogszabály, mint a törvény). Megjegyzendő, hogy a PTK 685.§ d) pont hatályos szövege szerint "fogyasztó: a gazdasági vagy szakmai tevékenység körén kívül eső célból szerződést kötő személy".
 
Megjegyzés 2.2 :
 
A törvény sajnálatos módon nincs tekintettel arra, hogy a csatlakozási pont fogalma első sorban tulajdonjogi, és csak másodsorban műszaki kérdés. A fogyasztó jogos érdekeinek megfelelően a fogyasztók tulajdonában lévő felhasználói berendezésnek a szolgáltató felé eső határpontja. Amennyiben a hőközpont a fogyasztó tulajdonában van, akkor a csatlakozási pont a szolgáltatói és a felhasználói berendezés határa, ahol az átalakítás nélküli (primer) hőhordozó közeg átadásra kerül.
 
A szolgáltatói, ill. a nem fogyasztói tulajdonban lévő felhasználói hőközpont esetében a csatlakozási pont ugyancsak a fogyasztók tulajdonában lévő felhasználói vezetékhálózatnak a tulajdoni határa, ahol az átalakított hőhordozó közeg (szekunder melegvíz) mint szolgáltatói termék átadásra kerül. Ebben az esetben a nem fogyasztói tulajdonban lévő hőközpontok esetében tehát a csatlakozási pont a hőcserélő utáni (fogyasztói) vezeték belépő pontja, ahol a szolgáltató "terméke", az átalakított melegvíz átadásra kerül.
 
A csatlakozási pont egyúttal a teljesítés és az elszámolási célú mérés helye is.
 
Megjegyzés 2.3 :
 
A törvényben használt fogalmak magyarázataiból sajnálatos módon kimaradtak olyan, lényeges meghatározások, mint pl. :

• használati melegvíz (HMV),
• teljesítmény lekötési díj,
• a mérőkör felülvizsgálatával kapcsolatos szabályok,
• a távhő megbízott feladata és jogállása,
• a települési önkormányzat által meghatározandó alapdíj és hődíj, ill. azok összetevői a fűtés és HMV vonatkozásában egyaránt (a [8] rendelet 2. melléklete a 6. pontban csupán jelzi a problémát, célszerűségekről beszél, és lehetőségeket fogalmaz meg, nem említve pl. az egytarifás díjképzés szabályait).

 A használati melegvíz definíciójánál javasolható pl. : "Használati melegvíz : olyan ivóvíz, amelyet hőcserélőn keresztül a távhővel melegítenek fel legalább 40 °C hőmérsékletre. A HMV rendszerint folyamatosan adagolt vegyszert is tartalmaz a meszes kiválások csökkentésére, amely kis mennyiségben állítólag nem egészségkárosító, közvetlen fogyasztását azonban tanácsosabb elkerülni."

A távhő termelése és szolgáltatása teljesítményhatár nélkül működési engedélyhez kötött tevékenység /[1] 12.§.(1)/.
 
Az 5 MW vagy annál nagyobb névleges hőteljesítményű távhőtermelő létesítmény létesítése, továbbá megszüntetése engedélyköteles tevékenység /[1] 12.§.(2)/. A létesítés fogalmába beletartozik a létrehozás, a bővítés, az átalakítás, a teljesítmény növelése vagy csökkentése, és a tüzelőanyag megváltoztatása.
 
A kapcsoltan villamos energiát is termelő távhőtermelő berendezések létesítését a Magyar Energia Hivatal engedélyezi /[1] 15 c)/.
 
Az összes többi távhőtermelő berendezés létesítési és távhőtermelői működési engedélyét, továbbá a távhőszolgáltatási működési engedélyeket a települési önkormányzat jegyzője adja ki.
 
Távhőtermelő berendezés létesítése, átalakítása, bővítése során az engedély kérelmezőjének meg kell vizsgálnia a megújuló energiahordozók felhasználásának műszaki és gazdasági feltételeit, és a vizsgálat eredményét az engedélykérelemhez csatolni kell /[1] 1.§/.
 
Az engedélyező hatóságnak - kedvező feltételek esetén - a távhőtermelői létesítési és működési engedélyt a megújuló energiahordozók felhasználására kell kiadni.
 
A távhőrendszer létesítési költségeihez a fogyasztóknak hozzájárulást kell fizetniük.
 
Új vagy növekvő távhőigénnyel jelentkező felhasználási hely tulajdonosától a távhőszolgáltató a távhőszolgáltatás díjával nem fedezett fejlesztési költségekre az önkormányzat rendeletében meghatározott mértékű csatlakozási díjat kérhet /[1] 34.§.(4)/. A csatlakozási díj magában foglalhatja a törvény alapján fizetett fejlesztési fejlesztési költség teljes vagy részleges fedezetét is /[1] 33.§.(2)/.
 
A csatlakozási díj mértékét az önkormányzat rendelettel állapítja meg, a fogyasztói érdekképviseletekkel és a fogyasztóvédelmi szervekkel történt egyeztetést követően /[1] 6.§ e)/.
 
A távhőszolgáltatás csatlakozási díját (a szolgáltatás díjához hasonlóan úgy kell meghatározni, hogy az a hatékonyan működő vállalat indokoltan felmerült ráfordításaira és a szükséges nyereségre fedezetet biztosítson, valamint biztosítsa, hogy a kapcsoltan termelt villamos energia értékesítéséből származó előny a fogyasztókhoz kimutathatóan eljusson /[1] 57.§.(3)/.
 
Megjegyzés 3.1
 
A jogszabályok nem foglalkoznak a távhőszolgáltatási rendszernek a koncessziót érintő kérdéseivel, pl. azokban az esetekben, amikor a szállító és az elosztó vezetékek és/vagy a hőközponti berendezések törzsvagyon formájában önkormányzati tulajdonban vannak. Ez azért is sajnálatos, mivel a BH1999.419 megállapítja, hogy "Az önkormányzati törvénynél fogva a törzsvagyon részét képező helyi közmű működtetése koncesszióköteles tevékenység".
 
 A koncesszióról szóló törvény szerint /[7]/, ha az állam (önkormányzat) a tevékenységet nem a saját vállalkozásában valósítja meg, úgy törvényben szabályozott, nyilvános eljárás keretében választhatja ki a legkedvezőbb ajánlatot tevő személyt, ill. szervezetet.
 
Megjegyzés 3.2 :
 
A szolgáltatáshoz szükséges közművek a fogyasztóknak a szolgáltatás díjon felüli befizetéseit felhasználva épülnek, akik ezért semmilyen vagyoni ellentételezést nem kapnak. A szolgáltató ugyanakkor ezzel a vagyonnal úgy jut garantált profithoz, hogy gyakorlatilag mentes a szokásos piaci kockázatoktól. Ez az eljárás lényegében a fogyasztó vagyonának a feltétel nélküli, teljeskörű és azonnali kártalanítást figyelmen kívül hagyó kisajátítását jelenti, ami az Alkotmány 13. paragrafusába ütközik.
 
Piackonform megoldás lehetne ugyanakkor a finanszírozást végző fogyasztók vagyoni ellentételezése (pl. részvények formájában).
 
Megjegyzés 3.3 :
 
Az árak megállapításáról szóló jogszabályok mindegyike előírja, hogy a szolgáltatás árának (díjának) tartalmaznia kell az indokolt befektetések és a hatékonyan működő engedélyesek költségeinek megtérülését, valamint a tartós működéshez szükséges nyereséget, tartós működés pedig nem létezhet fejlesztés nélkül. Ha a jogalkotó mindezen megfontolások ellenére ragaszkodik a fogyasztók részéről kötelező befizetést jelentő "hozzájárulásokhoz", akkor javasolható a gázszolgáltatásnál bevezetett "hozammutató" (H) alapján történő díjfizetési mérték alkalmazása (l. 32/1995.(VIII.8.) IKM rendelet mellékletének 1. pontját), továbbá a csatlakozási díjnak a fogyasztók által nyújtott fejlesztési hitelként való kezelése. A "H" a 10 évre várható éves árbevétel és az üzemeltetési költségek különbségét viszonyítja a beruházási kiadásokhoz, tehát az adott és várható viszonyok alapján egyfajta megtérülést vesz figyelembe. Ha a "H" 1 vagy annál nagyobb, a beruházáshoz hozzájárulás nem kérhető, ha viszont 0-nál kisebb, akkor a szolgáltató a beruházás megvalósítására nem kötelezhető. A hozammutató alapján történő hozzájárulást a "H" 0 és 1 közötti értékével arányosan kell megállapítani.

A távhőszolgáltatás az épületek hőellátásának korszerű módja, a központi fűtéstől abban különbözik, hogy a tüzelőanyag elégetése nem az épületekben, hanem attól távolabb történik, így nem szennyezi a közvetlen lakókörnyezetet égéstermékekkel.
 
A távhőellátó rendszerek, szemben a másik két vezetékes (gáz, áram) energiaellátási móddal, helyi jellegűek, főképpen azért, mert amazokénál nagyságrendekkel nagyobb a hálózati veszteségük, ami behatárolja a vezetékhálózat kiterjedését.
 
Mivel az egyes rendszerek eltérnek a felhasznált tüzelőanyag fajtái, és a műszaki paraméterek vonatkozásában, így az egyes rendszerekben eltérőek a távhőszolgáltatás díjai is.
 
A hőhordozó közeget a fűtőművekben ill. fűtőerőművekben állítják elő kazánokban és korszerű gázgenerátorokban (az utóbbi esetben kapcsoltan villamos energiát is termelnek. A kazánokban előállított, vagy a gázgenerátorok hűtésével nyert forróviz (primer hőhordozó közeg) a távhővezetéken keresztül egy köráramlásban jut el hőfelhasználási helyekre, ahonnan - áthaladva a hőközpontokban lévő hőcserélőkön - lehűlve kerül vissza a hő termelőjéhez. A hőcserélők szekunder oldalához csatlakozik az ún. felhasználói vezetékhálózat, amely a primer forróvízzel felmelegített, ám attól elszigetelt két külön áramlási körben biztosítja egyrészt a hőleadó készülékek (radiátorok) energiaellátását (a fűtést), másrészt vízhálózatról vételezett ivóvíz felmelegítésével nyert használati melegvizet (HMV) juttatja el a kifolyócsapokig.
 
Az energia átalakítását végző hőközpontoknak két típusa van. A "felhasználói" hőközpont egy adott épületet lát el fűtési és HMV célú hőenergiával, míg a "szolgáltatói" hőközpont néhány száz méteres körzetben több épületet is kiszolgál közterületen futó ellátó vagy összekötő vezetékeken, amelyekben már átalakított (szekunder) melegvíz áramlik. Az ellátott épületekben ún. az "hőfogadó állomás" feladata a beérkező melegvíz szétosztása, esetleg mérése és mennyiségi szabályozása.
 
A szolgáltató tulajdonában lévő felhasználói berendezés, valamint a szolgáltatói hőközpontot a felhasználói berendezéssel a távhővezeték-hálózat részeként összekötő vezeték üzemeltetése és fenntartása, az ezzel kapcsolatos költségek viselése - a csatlakozási pontig bezárólag - a távhőszolgáltató feladata /[1] 55.§.(2)/.
 
A hőközpontokban szivattyúkkal biztosítják a folyamatos keringtetés fenntartásához szükséges és elegendő nyomást a felhasználói (szekunder) hálózatban. Ha felhasználói hálózatban nem lenne állandó cirkuláció, akkor a vezetékekben lehűlne a szekunder melegvíz, és akkor a lakásokban még sokáig kellene várni, amíg csapból végre melegvíz folyik (nem mellesleg, az elfolyt hidegvizet melegvíz árban kell kifizetni).
 
Megjegyzés 4.1 :
 
Megállapítható, hogy a hőközpont és a felhasználói hálózat, valamit a hőleadó készülékek egységes hidraulikai rendszert alkotnak, amelynek a rendeltetésszerű működése a rendszer egészének a felügyeletét igényli. A fogyasztói érdekvédelem határozott álláspontja szerint a hőközpont tulajdonosának ill. az általa megbízott szolgáltatónak kell vállalnia a felelősséget a rendszer működőképességéért. Ha a hőközpont nem a fogyasztó tulajdonában van, akkor egyrészt nem tud beavatkozni a rendszer irányításába, másrészt nincs sem joga, sem lehetősége a hőközponti berendezések karbantartását és korszerűsítését illetően. Az ilyen esetekben azonban csak a műszaki és a költség vonatkozású felelősségek határai elválnak egymástól : az egységes hidraulikai rendszer működőképességét a szolgáltatónak kell biztosítani, azonban a fogyasztói tulajdonban lévő hálózatban ill. berendezésekben végzett szükséges beavatkozások költsége a fogyasztó(ka)t terheli.
 
A hőcserélőn átfolyó primer forróvíz mennyiségét általában a külső időjárás függvényében automatikusan szabályozzák, ezáltal a szekunder melegvíz hőmérséklete az igények szerint növelhető vagy csökkenthető. Az egyes hőleadó készülékekben a kívánt hőmérséklet már csak mennyiségi (átfolyás) szabályozással állítható be.
 
Az épületek fűtési rendszerének belső kiépítése egy- vagy kétcsöves rendszerben történhet. Az egycsöves rendszerben az egymás fölötti emeletekben lévő radiátorok egymással sorba vannak kapcsolva, azaz mindegyik radiátor kiömlő vezetéke az alatta lévő beömléséhez csatlakozik. Belátható, hogy egy ilyen rendszerben az egyes radiátorok egyrészt nem azonos hőmérsékletű melegvizet kapnak, másrészt a szintenkénti független mennyiségi szabályozásuk csak a radiátorokat megkerülő, ún. áthidaló vezeték beépítésével oldható meg.
 
A radiátorokra szerelt ún. termosztatikus szelepek a beállított hőmérséklet eléréséhez automatikusan szabályozzák az átfolyó mennyiséget.
 
A felhasználói berendezés üzemeltetése és fenntartása a felhasználó kötelessége /[1] 55.§.(1)/.
 
Megjegyzés 4.2 :
 
Tudatosulnia kell fogyasztókban annak is, hogy ha a hőenergia mérése és szabályozása egyedül az idegen tulajdonú höközpontban lehetséges, akkor a fogyasztókat kényszerfogyasztásra kötelezik, ha kell, ha nem el kell használnia (és ki kell fizetnie) azt a hőmennyiséget, amit a szolgáltató "belepumpál" a rendszerébe (a felesleget legfeljebb kiszellőzteti az ablakon). Alapelvként megfogalmazható, hogy a mérésen alapuló elszámolások csak akkor lehetnek méltányosak és tisztességesek, ha a fogyasztónak csak azt az energiát kell megfizetnie, amely általa szabályozhatóan (a saját igénye szerinti mennyiségben és minőségben) átkerül.

A fogyasztó számára minimális követelmény, hogy a fizetendő díj ellenében számonkérhető mennyiségű és minőségű szolgáltatást kapjon. A távhőszolgáltatás vonatkozásában ez azt jelenti, hogy szükség van annak jogszabályi meghatározására, hogy mely helyiségben milyen határok között legyen biztosított a hőmérséklet, ill. a kifolyó csapoknál milyen minimális hőfokú melegvizet kell szolgáltatni. Ha ezek a határértékek nincsenek rögzítve, akkor a fogyasztó számára nincs lehetőség az elégtelen szolgáltatás kifogásolására. A távhőszolgáltatás minőségi követelményeit korábban a már hatályon kívül helyezett [9] IKM rendelet határozta meg. Azóta ezek a követelmények sem jogszabályban, se0m az üzletszabályzatokban nincsenek rögzítve.
 
Annak megfelelően, hogy az általános közüzemi szerződés alapján a távhőszolgáltató a lakossági felhasználó részére folyamatos, biztonságos és meghatározott mértékű távhőszolgáltatásra kötelezett. egyes települési önkormányzati rendeletek a távhőszolgáltatónak folyamatos fűtési és használati-melegvíz szolgáltatás előírása mellett előírják az egyes helyiségek meghatározott hőmérsékletéhez, ill. a HMV kifolyóknál mért meghatározott vízhőmérséklete eléréséhez szükséges hőmennyiség biztosítását.

A távhőszolgáltató jogosult az élet-, egészség- vagy a vagyonbiztonság veszélyeztetése, a szolgáltatói berendezés üzemzavara esetén, valamint más módon el nem végezhető munkák elvégzéséhez a távhőszolgáltatást a szükséges legkisebb felhasználói körben és időtartamban szüneteltetni /[1] 40.§.(1)/.
 
A távhőszolgáltató köteles az előre tervezhető karbantartási, felújítási munkák miatti szüneteltetés időpontjáról és várható időtartamáról az üzletszabályzatban vagy a szerződésben rögzített módon az érintett felhasználókat előre értesíteni /[1] 40.§.(1)/.
 
A távhőszolgáltatás szünetelése miatt a felhasználói berendezésekben keletkezett károkat, ha a szolgáltatás szünetelésében a felhasználó vétlen, a szolgáltató köteles megtéríteni /[1] 42.§/.

A távhőszolgáltató, a felhasználó és a díjfizető, továbbá a felhasználó képviselője és a díjfizető közötti jogviszony általános szabályait /[2] 21.§/, valamint a fűtéshez és a használati melegvíz készítéshez felhasznált hőmennyiség külön történő meghatározásának módját és feltételeit /[1] 52.§.(1)/ a törvényben meghatározott Távhőszolgáltatási Közüzemi Szabályzatot (TKSz) tartalmazza /[2] 3.melléklet/.
 
A távhőszolgáltatót a lakossági felhasználóval általános közüzemi szerződéskötési kötelezettség terheli /[1] 37.§.(1)/. Az általános közüzemi szerződés létrejöhet a távhő hőközponti (hőfogadó állomási) vagy épületrészenkénti mérés szerinti szolgáltatására.
 
A közüzemi szerződés tartalmát a [2] kormányrendelet határozza meg Az általános közüzemi szerződés alapján a távhőszolgáltató a lakossági felhasználó részére folyamatos, biztonságos és meghatározott mértékű távhőszolgáltatásra, a lakossági felhasználó vagy az e törvényben meghatározott esetekben a díjfizető a távhőszolgáltatás díjainak rendszeres megfizetésére köteles /[1] 37.§.(2)/.
 
A távhőszolgáltató és a felhasználó között a közüzemi szerződés - a jogszabályokban és az üzletszabályzatban meghatározott feltételekkel - a szolgáltatás igénybevételével is létrejön /[1] 37.§.(5)/.
 
A díjfizetők személyében bekövetkező változások nem érintik az általános közüzemi szerződés érvényességét /[1] 37.§.(6)/.
 
A távhőszolgáltató a tulajdonos helyett /[1] 56.§.(1)/ a szolgáltatói szerződésben (a szolgáltatáson túlmenően) elláthatja a felhasználói berendezések, eszközök üzemeltetését, karbantartását és felújítását. A felhasználói hőközpontot és a hőfogadó állomást, valamint az az összekötő vezetéket magában foglaló helyiség használatáért a tulajdonos a távhőszolgáltatótól térítésre nem tarthat igényt /[1] 56.§.(1)/.
 
Az "üzletszabályzatok" szabályozzák az egyes távhőszolgáltatók működését a helyi szolgáltatási sajátosságok figyelembevételével, meghatározva a szolgáltató kötelezettségeit és jogait, a szolgáltató és a felhasználó szerződéses viszonyát, a mérés és elszámolás rendjét, valamint a szolgáltatónak a felhasználóval, a fogyasztóvédelmi hatósággal és a felhasználói érdekképviseletekkel való együttműködését. Az üzletszabályzatokat a működési engedélyt kiadó közigazgatási szerv hagyja jóvá, és az illetékes fogyasztóvédelemi hatóság véleményezi /[1] 3.§ v)/.

A határozatlan időre szóló általános közüzemi szerződést /[1] 38.§.(2)/ a felhasználó 30 napos felmondási időpontra, a [2] kormányrendeletben meghatározott módon mondhatja fel, ha együttes feltételként:
 
a) a felmondáshoz a tulajdonosok a tulajdoni hányadok legalább négyötödös határozatával hozzájárulnak, és az épületben a távhőellátással azonos komfortfokozatú más hőellátást valósítanak meg;
 
b) a szerződés felmondása nem okoz jelentős kárt más számára, és nem korlátozza mások tulajdonosi, használói, bérlői jogait;
 
c) viseli azokat a költségeket, amelyek a felhasználói berendezéseknek a felmondás következtében szükséges műszaki átalakításával merülnek fel;
 
d) a szerződés felmondását a meglévő rendszer műszaki megoldása lehetővé teszi és a felmondás nem ütközik egyéb jogszabályba.
 
Ha a külön tulajdonban lévő épületrészben (lakásban) kívánják a távhő igénybevételét megszüntetni /[1] 38.§.(5)/, az épületrész tulajdonosa és a felhasználó közösen kezdeményezheti az általános közüzemi szerződés módosítását, ha együttes feltételként:
 
a) a megszüntetéshez a távhővel ellátott épület tulajdonosi közösségének valamennyi tagja hozzájárul;
 
b) az épületrészben a távhőellátással azonos komfortfokozatú hőellátást valósítanak meg, amely az épület távhőellátását biztosító felhasználói berendezéstől függetlenül üzemeltethető;
 
c) a megszüntetés nem okoz jelentős kárt az épület többi tulajdonosa számára, és nem korlátozza mások tulajdonosi, használói, bérlői jogait;
 
d) viseli azokat a költségeket, amelyek a felhasználói berendezéseknek a szolgáltatás igénybevételének megszüntetésével összefüggésben szükséges műszaki átalakításával merülnek fel;
 
e) a szolgáltatás igénybevételének megszüntetését a meglévő rendszer lehetővé teszi és az nem ütközik egyéb jogszabályba.
 
A közüzemi szerződést a távhőszolgáltató /[1] 38.§.(5)/ csak a felhasználó, ill. díjfizető szerződésszegése esetén mondhatja fel (ha a távhő folyamatos és biztonságos szolgáltatását, ill. mások távhővételezését zavarják vagy veszélyeztetik, és ha a távhő díját nem vagy nem a szerződésben meghatározott időben fizetik), valamint akkor, ha tudomást szerez arról, hogy a vele szerződéses kapcsolatban álló felhasználó a távhő vételezését megszüntette /[1] 49.§.(2)/.
 
Ebben az esetben a közüzemi szerződés felmondása miatt az épületben, épületrészben bekövetkező kár a felhasználót terheli. Amennyiben a felhasználó a távhővel ellátott épületben lévő, közös tulajdonban és közös használatban lévő épületrész fűtését meg kívánja szüntetni, és ez a közüzemi szerződés módosítását teszi szükségessé, a szerződés módosítására vonatkozó igényt a távhőszolgáltató nem utasíthatja el /[1] 38.§.(8)/.
 
Megjegyzés 8.1 :
 
Egyetértve azzal, hogy a távhőszolgáltatásból történő kiválások rontják a rendszer működőképességet (növelik az állandó költségek arányát), a fogyasztóvédelem védhető álláspontja szerint azonban a kiválásokat nem adminisztratív eszközökkel kell megakadályozni, hanem a rendszer versenyképessé tételével.

A távhőszolgáltató részéről szerződésszegésnek minősül, ha /[1] 49.§.(1)/ :
 
a) a távhőszolgáltatást a közüzemi szerződésben meghatározott időpontban nem kezdi meg (kötbér)
 
b) a távhőt nem a közüzemi szerződésben meghatározott, ill. nem a tőle elvárható módon szolgáltatja (kötbér)
 
c) a távhő felhasználó részére történő szolgáltatását nem hitelesített mérőeszköz használatával végzi (kötbér)
 
d) a távhőszolgáltatás előre tervezhető munkák miatti szüneteltetéséről a felhasználót az üzletszabályzatban vagy a szerződésben előírt módon és időben nem értesíti (kötbér)
 
e) felróható magatartása folytán a távhőszolgáltatás megszűnik, vagy azt az [1] 40-41.§-okban foglaltakon túlmenően szünetelteti vagy korlátozza (a díj arányos részét vissza kell téríteni)
 
f) a távhőszolgáltatás felfüggesztése esetén a felfüggesztési ok megszüntetésére vonatkozó írásbeli értesítése kézhezvételét követő munkanapon a felhasználó részére a távhőszolgáltatást nem kezdi meg (kötbér).
 
A felhasználó, ill. díjfizető részéről szerződésszegésnek /[1] 49.§.(1)/ minősül, ha
 
a) a szerződésben meghatározott hőteljesítményt túllépi (pótdíj)
 
b) a távhő folyamatos és biztonságos szolgáltatását, illetőleg más felhasználó vagy díjfizető szerződésszerű távhővételezését zavarja vagy veszélyezteti (a szolgáltatást esetleges felfüggesztése vagy a közüzemi szerződés felmondása)
 
c) a mérőeszközt vagy a mérőeszköz hitelességét tanúsító jelet (fémzár, hitelesítési bélyegzés, matrica) megrongálja, eltávolítja vagy - amennyiben a mérőeszköz olyan helyiségben van elhelyezve, amelybe a fogyasztó állandó bejutása, illetve felügyelete biztosított - ezek sérülését, illetve hiányát a távhőszolgáltatónak nem jelenti be (pótdíj)
 
d) a mérőeszköz befolyásolásával vagy megkerülésével - ideértve a mérőeszköz vagy annak hitelességét tanúsító jel megrongálását és eltávolítását is - távhőt vételez (pótdíj)
 
e) a távhő díját nem vagy nem a szerződésben meghatározott időben fizeti meg (szerződés esetleges felmondása)
 
f) a korlátozási rendelkezéseknek nem tesz eleget (pótdíj)
 
g) a távhő vételezését nem a szerződés felmondásában /[1] 38.§/ foglalt feltételekkel szünteti meg (pótdíj)

A lakossági távhőszolgáltatás hatósági árát a települési önkormányzat képviselő testülete állapítja meg /[1] 6.§.(2) b)/.
 
A távhőszolgáltatás és a lakossági távhőszolgáltatás díját, ill. a távhőnek a távhő termelője és szolgáltatója közötti szerződésben meghatározott árat külön jogszabályra figyelemmel úgy kell meghatározni, hogy az a hatékonyan működő vállalkozó szükséges és indokoltan felmerült ráfordításaira és a működéséhez szükséges nyereségre fedezetet biztosítson, valamint biztosítsa, hogy a kapcsoltan termelt villamos energia kötelező átvételi rendszerében történő részvételből származó előny a távhőfogyasztókhoz kimutathatóan eljusson /[1] 57.§.(3)/.
 
A távhő termelésére és szolgáltatására vonatkozó árak (díjak) megállapításánál /[1] 57.§.(2)/

• ösztönözni kell a biztonságos és legkisebb költségű távhő termelését és szolgáltatását, a kapacitások hatékony igénybevételét, valamint a távhővel való takarékosságot;
• figyelembe kell venni a folyamatos termelés és a biztonságos szolgáltatás indokolt költségeit, beleértve a szükséges tartalékkapacitáshoz kapcsolódó költségeket, valamint a hőtermelő létesítmény bezárásával, elbontásával kapcsolatos környezetvédelmi kötelezettségek teljesítésének indokolt költségeit is;
• érvényesíteni kell a kapcsolt és a megújuló energiaforrással történő energiatermelés kimutatható környezetvédelmi és gazdasági előnyeit.

 
Megjegyzés 11.1 :
 
Az érdekvédelem és a jogalkalmazás közös problémája, hogy a jogszabályok nem határozzák meg az árakkal való ösztönzésnek és az előnyöknek az árakban való érvényesítésének a preferált, ill. gyakorlatban érvényesíthető módszereit.
 
A lakossági távhőszolgáltatás díjának megállapításánál /[6] 4.§.(3)/ kizárólag az alaptevékenységhez kapcsolódó, ténylegesen felmerülő és indokolt költségek, valamint a hatékony vállalkozás működéséhez szükséges nyereség vehető figyelembe, emellett a költségcsökkentő tényezőket (pl. támogatások, kedvezmények) is számításba kell venni /[6] 4.§.(2)/.
 
A távhő díjának (árának) megállapításánál alkalmazandó szempontokat és az egyes árképző elemek figyelembevételének módját, az árellenőrzés szempontjait, a KHEM rendelet melléklete (módszertani útmutató) részletesen határozza meg /[6] 2.melléklet/.
 
A távhőszolgáltató részére értékesített, kapcsoltan termelt hőenergia árában /[6] 4.§.(6)/ meg kell jelennie a kötelező átvételi rendszerben való részvételből adódó gazdasági előnynek az alábbiak szerint /[6] 2.melléklet/ :
 
A lakossági távhőszolgáltatás céljából távhőtermelő által értékesített hő értékesítési átlagára, illetve a távhőszolgáltató esetén a saját termelésű hő átlagos bekerülési költségét (Ft/GJ) úgy kell meghatározni, hogy a lakossági távhőszolgáltatási célra termelt hő és az ehhez tartozó kapcsoltan termelt villamos energia együttes indokolt éves költségének és a termelésre számított nyereség összegéből ki kell vonni a kapcsoltan termelt villamos energia árbevételét, és a (Ft/év) különbséget el kell osztani a lakossági távhőszolgáltatási célra értékesített éves hőmennyiséggel (GJ/év).
 
A számításnál a távhőtermelőnek a tényadatokból kell kiindulnia, és minden ehhez képesti módosítást tételesen indokolnia kell.
 
Megjegyzés 11.2 :
 
A távhő termelő díjának a [6] szerinti korrekt képzési módja a civil fogyasztóvédelem azon kevés eredményei közé sorolható, amelyeket a közüzemi szolgáltatások vonatkozásában a legkisebb költség elve érvényesíthetősége érdekében évek óta folytatott.
 
Ennek a módszernek - bár már megszünteti az eddig alkalmazott ún. indexáló, bázis szemléletű árképzésnek a méltánytalanságait, még mindig hiányossága azonban , hogy a prognózison alapuló költségterv mellett nem rendeli el a bevételi terv elkészítését, és főként az, hogy a terv és tényszámokat az elszámolási időszak végén nem hasonlítja össze, ill. nem rendelkezik az esetleges különbségek kezeléséről. Arról van szó, hogy amennyiben van különbség, akkor annak (árcsökkentő, vagy éppen növelő tényezőként) szerepet kellene játszania a következő időszak árképzésében.
 
A távhőszolgáltató és a távhőtermelő közötti hővásárlási és ármegállapítási, valamint a távhőszolgáltató és a helyi önkormányzat közötti a közüzemi szolgáltatás ellátására kötött, továbbá a hőszolgáltatási és ármegállapítási célú megállapodások nyilvánosak /[1] 57/C.§.(1)/.
 
A távhőszolgáltató a lakossági távhőszolgáltatás díjának /[6] 2.melléklet/ részeként alapdíjat és hődíjat számíthat fel (alkalmazhat).
 
A hődíj általában ún. "átmenő tétel", a szolgáltató a termelőnek fizetett hőárat, teljesítmény lekötési díjat és az elfolyó pótvíz díját nominális értéken számlázza tovább a fogyasztónak (lényeges körülmény azonban, hogy a vásárolt hőménnyiség az akár 20 %-nál is nagyobb hálózati veszteséggel megnövelt érték). A rendeletek a hő egységárát (Ft/GJ) a összes vásárolt hőenergia árának és a becsült (tervezett) évi hőfogyasztásnak a hányadosaként határozzák meg.
 
A fogyasztó általános esetben a hőközpontban mért összes fűtési fogyasztásnak a fűtött légtérfogat arányában leosztott hányadának és a hő egységárának a szorzatát fizeti ki (ÁFÁ-val növelten).
 
A HMV esetében ettől eltérő a helyzet, mivel a HMV célú hőfelhasználást általában nem mérik. A vízmérővel mért HMV mennyiségből számítással (általában 0.25 GJ/m3 átszámítási szorzóval) meghatároznak egy hő egyenértéket (Ft/m2), ami a számlázás alapját képezi.
 
A távhőtermelőnek az állandó költségeket, valamint a a teljesítménydíjban /[6] 2.melléklet 6.2/, a változó költségeket (de ide értve pl. a földgáz teljesítménydíját is) a hődíjban célszerű megjelenítenie. A [6] szerint az alapdíjban lakossági távhőszolgáltatás állandó költségeit célszerű érvényesíteni. Az alapdíjként az önkormányzati rendeletek általában Ft/lm3/hó egységben határozzák meg, amit havonta, a fűtött légtérfogat mértékében számlázzák ki a fogyasztónak.
 
Több helyen ill. esetben alkalmazzák az ún. egytarifás díjakat. Az egyedi mérés ill. a költségmegosztás esetében van indoka az fűtési célú egytarifás távhőszolgáltatási díj alkalmazásának. Van példa az olyan egytarifás HMV díj alkalmazására is, amely esetben a települési átlag adatokból képzett Ft/vm3 értékkel számolják el a lakásokban elfogyasztott HMV mennyiséget, függetlenül attól, hogy a konkrét társasház mennyi energiát használt fel a HMV előállításához.
 
A Magyar Energia Hivatal közigazgatási hatósági eljárás keretében ellenőrizheti /[1] 57/B.§.(1)/, hogy a távhőszolgáltatás csatlakozási díja és a lakossági távhőszolgáltatás díja, ill. a távhőtermelő és a -szolgáltató közötti szerződésben meghatározott ár megfelel-e az törvényben meghatározott követelményeknek.

A szolgáltatott és a felhasznált távhő díjának elszámolása hiteles hőmennyiségmérőkkel történik /[1] 43.§.(1)/, amelyeket az önkormányzati rendeletben meghatározott helyen, a hőközpontban vagy – amennyiben a hiteles mérés feltételei biztosíthatók - a hőfogadó állomáson kell elhelyezni.
 
A szolgáltató a fűtési célú és a HMV céljára felhasznált hőt külön köteles meghatározni és számlázni /[1] 43.§.(3)/.
 

 
Megjegyzés 11.1 :
 
A felhasználói hőközpontokban többnyire két mérés történik, mérik a hőközpontba belépő primer energiát, és külön a fűtési célú hőcserélőbe jutó energiát. A két mérés különbségéből kiszámítható a HMV célú hőfelhasználás.
 
Szolgáltatói hőközpontban történő hőmennyiségmérés esetén a hőfogadó állomáson elhelyezett egyéb mérőműszerek a szolgáltatói hőközpontban lévő joghatályos hőmennyiségmérő költségmegosztói /[1] 43.§.(4)/.
 
Megjegyzés 11.2 :
 
Az a törvényi rendelkezés, miszerint a szolgáltatói hőközpontból történő ellátás esetén a közterületen futó, nem a fogyasztó tulajdonában lévő, és a távhővezeték-hálózat részeként összekötő vezetékek veszteségét is mért fogyasztásként adják el, nem csupán tisztességtelen piaci magatartásnak minősíthető (hiszen a fogyasztónak nincs ráhatása a a vezetékek állapotára, ill. az azokban fellépő hő- és áramlási veszteségekre), de ellentétes magával a törvénnyel is, mégpedig két vonatkozásban.
 
Egyrészt a műszaki lehetőségek fennállása esetén a hiteles hőmennyiségmérőkkel a hőfogadókban is el kell helyezni /[1] 43.§.(1)/, másrészt az összekötő vezeték üzemeltetése és fenntartása, az ezzel kapcsolatos költségek viselése a távhőszolgáltató feladata /[1] 55.§.(2)/.
 
Márpedig az összekötő vezetékeken fellépő veszteségek a szigetelési korróziós stb. állapot függvényében alakulnak, ami a szolgáltató felelősségi köréhez tartozik.
 
A hőközponti hőmennyiségmérés helyét, ideértve a mérés technológiai helyét is települési önkormányzatok rendeletben határozzák meg /[1] 6.§.(2) a)/.
 
Megjegyzés 11.3 :
 
A rendelkezés a fogyasztói érdekek lényeges sérelmét jelenti azzal, hogy nem általános érvénnyel határozza meg a mérés technológiai helyét, legalább azokban az esetekben, amikor a szolgáltató a fogyasztónak a primer, vagy az átalakított (szekunder) hőenergiát adja át a fogyasztó tulajdonában lévő hálózatba. A fogyasztók így más és más helyzetben vannak attól függően, hogy melyik településen élnek.
 
A szolgáltató ugyanis akkor is a primer energiát méri, ha a felhasználói hőközpont nem a fogyasztó tulajdona, mert így az átalakítási veszteségeket is beleszámíthatja a mért fogyasztásba. Ez azért tisztességtelen, mivel a fogyasztónak sem módja, sem joga nincs az idegen tulajdonú hőközpontok állapotának és hatásfokának a befolyásolására, a szolgáltatónak pedig nem érdekelt a karbantartásban és a korszerűsítésben, hiszen a veszteségeket gond nélkül leszámlázhatja a fogyasztónak. A hőközponti veszteségek egy 40 lakásos épületben és átlagos állapot esetén elérheti az összes energiafogyasztás 5-8 %-át.
 
A felhasználó kérheti a távhőszolgáltatótól az alkalmazott mérőeszköz hitelességének mérésügyi hatóság általi igazolását, valamint az alkalmazott mérőeszközök megfelelő beépítésének méréstechnikai felülvizsgálatát /[1] 46.§.(2)/. Ha a mérőeszköz felülvizsgálata indokolt volt, annak költsége a távhőszolgáltatót terheli, ellenkező esetben a költséget a felhasználó köteles viselni.
 
Megjegyzés 11.4 :
 
A fogyasztóvédelem kezdeményezésére került a törvénybe a mérési körülményeknek a felülvizsgálati lehetősége. A mérések korrektségének a biztosítása ugyanis szükséges a mérőműszerek joghatályát érintő kérdéseken túlmenően is. Tekintettel arra, hogy a legjobb műszer is hamis adatokat szolgáltat, ha nem megfelelő körülmények között kerül sor az alkalmazására, biztosítani kell, hogy az alkalmazott mérési technika ne ronthassa az alkalmazott mérőműszer mérési pontosságát.
 
A hőközponti mérés szerinti távhőszolgáltatás díjának épületrészenkénti megosztására elsősorban a tulajdonostársak egymással, valamint a szolgáltatóval történő megállapodása az irányadó, az önkormányzat díjalkalmazási rendeletében meghatározottak szerint. A közüzemi szerződést érintő kérdésekben a tulajdonosok helyett a feljogosított képviselőjük jár el /[1] 55.§.(6)/.
 
A műszer alkalmazása nélkül felosztás a fűtés esetében célszerűen a fűtött légtérfogat (gyakorlatilag a tulajdoni hányad) arányában, a HMV esetében pedig (ma már nem jellemzően) valamilyen a fogyasztáshoz köthető adat (pl. a lakásokban élők száma) szerint történhet.
 
A fűtésre felhasznált energia arányos felosztása (nem mérése) az egyes radiátorokra szerelt műszerek alkalmazásával történik, amelyek a hőleadó felület és a környezet hőmérséklete közötti különbséget integrálják. Az így kapott értékekből egy időszak végén megközelítő pontossággal ki lehet számítani, hogy az összes elfogyasztott energia hányad részét használta el egy konkrét radiátor.
 
A HMV célra felhasznált energia arányos felosztása a külön tulajdonú ingatlanrészekben elhelyezett (előírhatóan hiteles) vízmérőkkel történik.
 
A felhasznált távhő mennyiségének kötelező hőközponti mérése mellett lehetőség van az épületrészenként (lakásonként) egyedi mérésre is /[1] 55.§.(5)/, ha a felhasználók a hiteles mérés feltételeit, az eszközök beszerzését, valamint a felhasználói berendezés szükséges átalakítását a saját költségükön, valamennyi épületrészben biztosítják, ill. megvalósítják (a részletes feltételeket önkormányzati rendelet szabályozza. A korszerű hőmennyiségmérők távadóval is felszerelhetők, így a leolvasás az épületbe való bejutás nélkül is elvégezhető.
 
Új távhőszolgáltató-rendszer létesítésekor a beruházó költségére meg kell valósítani a hőmennyiség szabályozását, továbbá a mérés szerinti elszámolás feltételeit, felhasználói hőközpont létesítésével vagy az épületenkénti elszámolás célját szolgáló hőfogadó állomási méréssel /[1] 48.§.(1)/.
 
Amikor a mérés szerinti szolgáltatás a hőközpont átalakítását vagy új fogyasztói hőközpont építését teszi szükségessé /[1] 48.§/, a szolgáltatói hőközpont helyett a szolgáltatónak legkésőbb a törvény hatálybalépését követő öt éven belül fogyasztói hőközpontokat kell létesíteni, feltéve, hogy a telepítendő fogyasztói hőközpont ill. a szolgáltató tulajdonát képező berendezések részére a szükséges elhelyezést az ingatlan tulajdonosa díj- és térítésmentesen biztosítja.
 
Megjegyzés 11.5 :
 
Sajnálatos módon a törvény nem határozza meg egyértelműen a szolgáltató kötelezettségét a mérés és a szabályozás feltételeinek a mielőbbi megteremtését illetően.
 
Ez a helyzet

• elősegíti a hőfogadói mérés (és a szabályozás) kialakításának elodázását
• ehetővé teszik a szolgáltatói hőközpontban és az összekötő vezetékeken fellépő veszteségeknek a fogyasztók számára ténylegesen átadott energia formájában való elszámolását, továbbá, mert
• a felhasználói hőközpontok létesítésének elmaradásának továbbra sincs szankciója.
• Azokban az épületekben, ahol és ameddig ez a szigorú fogyasztóvédelmi követelmény nem teljesül, addig a fogyasztók számára lehetővé kell tenni a átalánydíjas lehetőség választását, ill. ennek megfelelően a törvénynek (ismét) foglalkoznia kell az átalánydíjak alkalmazási feltételeivel.

 
A műszerek leolvasását általában a szolgáltató, vagy a társasház közösség által megbízott vállalkozó végzi az önkormányzati rendeletben ill. a társasház SzMSz-ében meghatározottak szerint
 
Amennyiben a felhasználó, illetve díjfizető nem teszi lehetővé az elszámolási vagy költségmegosztó mérőeszköz leolvasását, vagy ellenőrzését, az önkormányzat jegyzője elrendelheti a távhőszolgáltató bejutását a felhasználási helyre /[1] 51.§.(8)/.

A mérés szerinti elszámolás alapvető feltétele az egyedi (radiátoronkénti) szabályozás megvalósítása. A szabályozhatóság hiánya akkor is jelentős érdeksérelem és méltánytalanság a kényszerfogyasztásra kötelezett lakástulajdonosok szempontjából, amikor nem alkalmaznak műszeres költségmegosztást.
 
A mérés szerinti elszámolás során a díj kiegyenlítése a tulajdonosok egymással történő megállapodása szerint együttesen vagy külön-külön épületrészenként is történhet /[1] 44.§.(1)/. Egyedi díjfizetés esetén a díj lakásonkénti megosztása és számlázása - a tulajdonosok által (vagy költségmegosztók alkalmazásával) meghatározott arányok, valamint az üzletszabályzat rendelkezései szerint - a távhőszolgáltató feladata. Az érdekeltek megállapodásának hiányában és egyebekben a díjfizetés feltételeire az önkormányzatnak a díjalkalmazási feltételekről szóló rendelete az irányadó.
 
A fűtési költségek műszeres megosztása, ill. az ez alapján történő korrekt számlázás (talán a sorházak kivételével) gyakorlatilag megoldhatatlan probléma a társasházakban, ahol egyrészt elégtelen az épületek külső-belső hőszigetelése, és ahol csaknem nagyságrendi különbség is lehet az egyes (pl. a külső, északi és a belső, középső) lakások hőmegtartó képessége (tehát egy adott hőmérséklet tartásához szükséges energiafogyasztása) között.
 
A költségmegosztás (de az egyedi mérés alkalmazása esetén is) a díjfizetési kötelezettségeket tekintve olyan különbségek lépnek fel, amelyek már az egyes tulajdonosok fizetésképtelenségéhez, az életvitelük ellehetetlenüléséhez vezetnek (arról nem is beszélve, hogy a kedvezőtlen fekvésű lakások értéke is nagymértékben csökken, ami miatt a tulajdonosok önhibájukon kívül halmozottan hátrányos helyzetbe kerülnek).
 
A különféle korrekciós szorzók alkalmazása csökkenti ugyan a különbségeket, azonban ezek nem mentesek szubjektív (éppen ezért vitatható) elemektől, ezért megkérdőjelezik a módszerek alkalmazhatóságát.
 
Az ilyen módszerek alkalmazása esetén azonban mindenképpen szükséges, hogy az önkormányzat rendeletében szabályozza legalább azokat az elveket, amelyek betartásával a költségek méltányos, az egyes fogyasztók érdekeit nem sértő megosztása biztosítható.
 
Ilyen szabályozandó kérdések lehetnek pl.

• a költségmegosztók kezelésének a módja és leolvasásának a rendje (figyelemmel a manipulációs lehetőségek kizárására is),
• a költségosztók adatainak a (belső) nyilvánossága
• a fűtött helyiségek beállítható hőmérsékletének alsó korlátja (nehogy a falszomszédoknak kelljen fűteni a helyiséget)
• a szolgáltató felelőssége abban, hogy minden, a szolgáltatást érintő kérdésben (ide értve a számlázási kérdéseket is) intézze a fogyasztói panaszokat, ezzel összefüggésben
• külön szociális támogatás álljon rendelkezésre azok számára, akik a mérés szerinti elszámolás miatt kerültek csődhelyzetbe.

 
A hőközponti hőmennyiségmérőt a távhőszolgáltató általában havonta olvassa le. Az ezt követő hónap utolsó dekádjában kézbesített számla tartalmazza tehát az egy hónapos időszak hőfogyasztásának díját, továbbá a tárgyhónap alapdíját. (Például az augusztus végén kibocsátásra kerülő szeptember havi számlán a szeptemberi alapdíj és a júliusi hőfogyasztás hődíja szerepel).
 
A lakossági távhőfelhasználók kérelemre szociális támogatásban részesülhetnek a [2] kormányrendelet értelmében, feltéve, hogy a háztartásában az egy fogyasztási egységre jutó havi jövedelem nem haladja meg az öregségi nyugdíj kérelem benyújtása időpontjában érvényes nyugdíjminimum három és félszeresét. A támogatás a közzétett információk szerint 2010-ben megszűnik.

A jogi szabályozás megoldatlan kérdései közé tartozik az ún. távhő megbízott feladatainak és jogállásának, továbbá a tevékenységi körében okozott esetleges fogyasztói érdeksérelem jogorvoslati lehetőségeinek a meghatározása.
 
A távhőszolgáltató, a fogyasztó, a fogyasztó megbízottja és a díjfizető közötti jogviszony általános szabályait a törvény szerint /[1] 60.§.(1) g)/ kormányrendeletben, a jogviszony részletes szabályait pedig önkormányzati rendeletben /[1] 6.§.(2) a)/ kellene megállapítani, ami azonban nem történt meg. A kormányrendelet, miközben a törvényi /[2] 21.§/ szóhasználat "megbízott" kifejezését következetesen "képviselővel" cseréli fel - "továbbadja" a feladatot a TKSZ-nek. A TKSZ.12.4. pontja azután ismét "másra mutogat", a törvényi kötelezést figyelmen kívül hagyva kijelenti, hogy a "fogyasztók képviselőjének jogállását a társasházakról és a lakásszövetkezetről rendelkező törvények, egyéb esetben a Ptk. 474-477. §-ai szabályozzák. Ezek a jogszabályok azonban nem ismerik sem a távhő ügyekben érintett megbízottnak, sem a képviselőnek a fogalmát. Tekintve, hogy a hatályos távhő jogszabályok a társasházi fogyasztók és szolgáltató között közvetlen jogviszonyt megbontva úgy iktatnak közbe egy a fogyasztói adatokat kezelő és a fogyasztókat érintő jognyilatkozat tételére kijelölt személyt, hogy nem szabályozzák annak alapvető jogait és kötelezettségeit, nem rendelkeznek a fogyasztókat emiatt érő esetleges hátrányokkal kapcsolatos jogorvoslati lehetőségekről, javasolható a következő megfontolásoknak jogszabályban történő megjelenítése : meg kell határozni a megbízott feladatait és jogállását, figyelemmel

• a közüzemi szerződést érintő kérdésekre
• az igényelt energia mennyiségének a megváltoztatására,
• a pótfűtési időszakban a távhőszolgáltatás kezdeményezésére
• a berendezések üzemeltetésének, karbantartásának, felújításának megszervezésére
• a HMV és a fűtési költségmegosztók adatainak begyűjtése és kiértékelése, dokumentálásra és kimutatás készítésére, az adatoknak a díjfizetők tájékoztatását követően az adatfeldolgozó számára történő továbbításáraa
• a hibás adatok korrekcióját célzó intézkedésekre.

Meg kell határozni a szolgáltató feladatait arra az esetre, amikor a fogyasztói közösségnek nincs megbízottja, és a hőközpont nem a fogyasztók tulajdonában van, figyelemmel a megbízotti feladatokra, továbbá arra, hogy a szolgáltatónak a fogyasztókkal való közvetlen kapcsolattartásra vonatkozó felelőssége (beleértve az ügyfélszolgálatot, a panaszügyek teljes körű ügyintézését) változatlanul fennáll a szolgáltatást érintő minden kérdésben, függetlenül attól, hogy a fogyasztói közösségnek van-e megbízottja, vagy sem.

A Magyar Energia Hivatal (Hivatal) /[1] 4.§/

• kiadja, módosítja vagy visszavonja a távhőtermelő létesítmény létesítésére vonatkozó engedélyt, valamint a távhőtermelő működési engedélyét is akkor, ha a létesítményben hő- és villamos energiát előállítanak elő és a hőenergiát távhő-szolgáltatási célra is termelik;
• ellenőrzi a távhőtermelő működési engedélyében előírt követelmények, feltételek betartását (indokolt esetben bírságot szabhat ki),
• ellátja az ármegállapítással összefüggő feladatait

 Az önkormányzat képviselő-testületei rendeletben határozzák meg /[1] 6.§/

• a távhőszolgáltató és a felhasználó közötti jogviszony részletes szabályait, valamint a hőmennyiségmérés helyét, ideértve a mérés technológiai helyét is;
• a szolgáltatás díját, az áralkalmazási és díjfizetési feltételeket
• kijelölik azokat a területeket, ahol célszerű a távhőszolgáltatás fejlesztése;
• a szolgáltatás szüneteltetésének és a korlátozásának feltételeit, szabályait és sorrendjét,
• az új vagy növekvő távhőigénnyel jelentkező felhasználási hely tulajdonosától kérhető csatlakozási díjat;
• a szolgáltatói hőközpontok előírt megszüntetésének, ill. a szolgáltatói hőközpontot kiváltó berendezések létesítésének forrását, határidejét és egyéb feltételeit;
   
  

Az önkormányzat jegyzője /[1] 7.§/

• kiadja, módosítja vagy visszavonja a Hivatal engedélyezési hatáskörébe nem tartozó távhőtermelő létesítményeknek a létesítési és működési engedélyét, továbbá a távhőszolgáltató működési engedélyét;
• jóváhagyja a távhőszolgáltató által kidolgozott üzletszabályzatot;
• ellenőrzi a hatáskörébe tartozó távhőtermelők ill. a távhőszolgáltató tevékenységét
• kérelemre rendelkezésre bocsátja a fogyasztóvédelmi hatóság és felhasználói érdekképviseletek részére mindazokat az adatokat és információkat, amelyek az engedélyes engedélyhez kötött tevékenységével és a felhasználói érdekekkel egyaránt kapcsolatosak;
• határozatban elrendelheti a felhasználási helyre történő bejutást;
   
  

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság /[1] 8.§.(1)/

• megvizsgálja a hatósági árakra vonatkozó rendelkezések megtartását, és az ezzel kapcsolatos díjfizetői számlapanaszokat;
• együttműködik a felhasználók társadalmi érdek-képviseleti szervezeteivel;
• ellenőrzi, hogy a távhőszolgáltató eleget tesz-e az ügyfélszolgálat működtetésére vonatkozó kötelezettségének;
• a jegyzőjének megkeresése alapján véleményezi a távhőszolgáltató üzletszabályzatát;
• a hőközpontban és a hőfogadó állomáson ellenőrzi a mérőeszközök (hőmennyiségmérők, vízmérők, hőmérők) hitelesítésének érvényességét;
• megvizsgálja a díjfizetői panaszokat.

A távhőszolgáltató a tájékoztatási kötelezettségét, valamint a számlázással kapcsolatos felszólamlásokat ügyfélszolgálati tevékenység keretében vagy elektronikus úton teljesíti /[2] 3.m.26.2/.
 
Az ügyfélszolgálat munkarendjét úgy köteles meghatározni, hogy az a felhasználók és díjfizetők részére legalább heti egy alkalommal a szokásos munkaidőn túl is elérhető legyen.
 
Az ügyfélszolgálaton egyértelműen és közérthetően kell tájékoztatni a felhasználókat és a díjfizetőket a szolgáltatás igénybevételének feltételeiről, változásairól, különös tekintettel a számlázás rendjére és a szolgáltatás minőségére. Az ügyfélszolgálaton az általános szerződési feltételeket könnyen hozzáférhető helyen ki kell függeszteni, ill. kérésre ingyenesen rendelkezésre kell bocsátani /[1] 11.§.(2)/.
 
A távhőszolgáltató a honlapján közzé kell tenni /[1] 57/C.§.(4)/

• az üzletszabályzatát,
• a panaszok intézésével kapcsolatos információkat, beleértve a feladatkörrel rendelkező fogyasztóvédelmi szervek és társadalmi érdekképviseletek elérhetőségét,
• a számvitelről szóló törvénynek megfelelő formában az előző gazdálkodási év adatait,
• külön jogszabályban meghatározott információkat,
• a távhőszolgáltatással kapcsolatos támogatások feltételeit, pályázatok adatait.

A fogyasztók számára a távhő használata nélkülözhetetlen és (gyakorlatilag) helyettesíthetetlen alapellátást jelent, amelynek a költsége az elmúlt két évben az átlagos jövedelmekhez képest elviselhetetlen mértékben emelkedett. A szolgáltatás összeomlik akkor is, ha egyre több fogyasztó kerül fizetési hátralékba, és akkor is, ha a fogyasztók tömegesen válnának ki a távhőrendszerből (mert a megmaradó állandó költségeket kevesebb fogyasztónak kellene megfizetni. Ha pedig csődbe jut a távfűtés, akkor a katasztrófa-helyzetet csak 100-150 milliárdos évi többlet költségvetési támogatással lehetne elodázni.
 
A távhőszolgáltatás költségei aránytalanul magas hányadot képviselnek a fogyasztók kiadásaiban. Miért drágább a távhőszolgáltatás más fűtési lehetőségekhez képest ?

• mert az árképzés (főként a termelői oldalon) nem átlátható, nem ellenőrizhető, aminek a következtében a fogyasztóknak a szükséges és elegendő mértékű és minőségű szolgáltatás értékénél többet kell fizetniük;
• mert a gazdálkodó szervezeteknek a termelői, elosztói, átalakítási berendezések korszerűsítésében, hatásfokjavításában nincs érdekeltségük, hiszen minden veszteségüket átháríthatják a fogyasztókra;
• mert a fogyasztói közösségek döntő része pedig a fűtés korszerűsítésének és a lakóépületek szigetelésének milliós költségeit többnyire nem tudja egyetemes felelősséggel vállalni (azok pedig, akiket a közösségi döntés több százezres fizetésre vagy hitelek felvételére kötelez, a lakhatásuk elvesztésével is fenyegető, megoldhatatlan élethelyzetbe kerülhetnek);
• mert a társasházaknak közvetlenül mért energia formájában leszámlázzák azoknak a hőátalakítóknak és összekötő vezetékeknek a veszteségét, amelyek nem a tulajdonukban vannak, és sem joguk, sem lehetőségük nincsen az idegen berendezések karbantartására, hatásfokuk növelésére;
• mert a nemzetgazdasági és környezetvédelmi előnyök a törvényi előírás és a rendszer működtetését illető állami/önkormányzati felelősség ellenére sem érvényesülnek az árakban;
• mert a fogyasztókat pazarló kényszerfogyasztásra kötelezik, hiszen döntő részük az egyedi szabályozási lehetőség hiányában nem tudja igényének ill. pénztárcájának megfelelően beállítani a fűtött helyiségek hőmérsékletét, ugyanakkor minden "bepumpált" energiát ki kell fizetniük (legfeljebb a feleslegtől ablaknyitással szabadulnak meg).

 
Költségcsökkentési lehetőségek
 
A termelőnél (a kapcsoltan villamos energia előállítás eseteiben) a korrekt árképzéssel becsülhetően 20-50 % lehetne a hőár csökkenése. A szolgáltatónál az elő- és utókalkuláció közti eltérésnek az árképzésben való érvényesítésével, a költségek indokoltságának az ellenőrzésével, és a felelősségi körében keletkező veszteségek érdekeltségi alapon történő csökkentésével 10-20 %-kal csökkenhetne az alapdíj. A fogyasztóknál az egyedi szabályozhatóságon alapuló mérés műszaki megoldásával és az épületek hőszigetelésének a javításával 10-30 % is lehetne a költségcsökkenés (figyelemmel arra is, hogy - az egyes túlfűtött, vagy nem minden napszakban használt helyiségekben – minden 1 °C hőmérsékletcsökkentés kb. 5% fűtőenergia megtakarítást eredményez).
 
A fűtési rendszerek korszerűsítésével kapcsolatban megkerülhetetlen kérdés, hogy az egyes tulajdonosok vajon kötelezhetők-e közösségi döntéssel olyan hitelek felvételére, amelyeknek a visszafizetésére esélye sincs, ill. aminek a következtében elvesztheti a lakhatási lehetőségét is ? Az állampolgári érdekvédelem szerint nem, azonban ezt a kérdést mindenképpen rendezni kell, méghozzá - ha lehet - a Pth. szintjén.

A fogyasztók érdekeit képviselő szervezeteknek javasolhatóan szorgalmazni kell az alábbiakat :
 
17.1 A távhő felhasználása legyen része a hosszútávú nemzetgazdasági (ipar- és társadalompolitikai) stratégiának, állami felelősségvállalással, hatékony törvényességi felügyelettel és más fűtési módokhoz képest versenyképes fogyasztói árakkal. A kormányzat a szolgáltatás árának versenyképessé tételével akadályozza meg a kiválásokat (és ne adminisztratív eszközökkel, amelyek nem segítenek az eladósodó fogyasztókon).
 
17.2 A fogyasztók érdeke, hogy törvény foglalkozzon a távhőrendszerek koncessziót érintő kérdéseivel, a kötelezően ellátandó feladatokhoz biztosítva az állam/önkormányzat mindenkori döntési pozícióit, és a berendezések megtartását az önkormányzati törzsvagyon részeként.
 
17.3 Országos hatókörű jogszabályban rögzíteni kell, hogy a nélkülözhetetlen és helyettesíthetetlen alapellátás jellegű közüzemi szolgáltatásokra vonatkozó szabályozásoknak szigorúbbnak kell lenniük a piaci szereplőkre általánosságban vonatkozó rendelkezéseknél. A természetes monopóliumként és csökkent piaci kockázattal működő gazdasági társaságoknak vállalniuk kell a gazdálkodási adatok szélesebb körű nyilvánosságát, a nyereség korlátosságát, és a fokozott ellenőrzéseket ill. az elszámoltathatóságot.
 
17.4 Meg kell szüntetni a jelenlegi állapot, amelyben a termelői és a szolgáltatói) díjak meghatározása (a költségek elismerése a díjakban) mindig becsült értéken történik, és a tényleges költségek miatti (+/-) eltérések sohasem jelentkeznek (árcsökkentő, vagy éppen növelő tényezőként) a kalkulációkban, továbbá ezekben a kalkulációkban soha sem jelenik meg a költségek és a bevételek egyenlege (még tervszinten sem), ezért

• az árak meghatározásánál a költségek mellett a bevételeket is tervezni kell, ill. be kell mutatni ezek egyensúlyát.
• évente a kiadásokat és a bevételeket is tartalmazó részletes utólagos költségelszámolást kell készíteni, és
• a terv- és tényszámok közötti eltérést a figyelembe kell venni a következő időszak árképzésénél.

 
17.5 Tiltani kell, hogy a távhődíjak kialakítására egy indexáló eljárással ("árképlet" alkalmazásával) kerüljön sor, mert az

• nem számol a tényleges/aktuális költségekkel, és bevételekkel,
• nem garantálja a "legkisebb költség" elvének, valamint a kapcsolt energiatermelés energetikai és környezetvédelmi hasznának a távhő díjában való érvényesülését,
• törvényi felhatalmazás nélkül korlátozza a döntéshozók önállóságát, az aktuális helyzetre vonatkozó mérlegelési szabadságát, és
• ellehetetleníti, ill. formálissá teszi az érdekvédelmi szervezetek véleményezési jogát a hatósági árakat meghatározó rendeletekre vonatkozóan.

 
17.6 A jogszabályok sajnálatos módon nincsenek tekintettel arra, hogy csatlakozási pont fogalma első sorban tulajdonjogi, és csak másodsorban műszaki kérdés. El kell ismerni a saját tulajdonú hőközponttal nem rendelkező társasházi fogyasztók azon jogos igényét, miszerint ők a szolgáltatótól termékként nem a primer, hanem az átalakított (szekunder) melegvíz hőtartalmát vásárolják meg, csak ennek megfizetésére kötelezhetők a közvetlenül mért energia formájában. Ennek megfelelően a csatlakozási (ezzel együtt a mérési) pontot úgy kell kijelölni, hogy az a fogyasztói tulajdonban lévő berendezések a szolgáltató felé eső határpontja legyen : a fogyasztói tulajdonban lévő hőközpontnál a hőcserélő előtt, ellenkező esetben a hőcserélő után, ill. a hőfogadó előtt, ahol az átalakított hőhordozó közeg (szekunder melegvíz) mint szolgáltatói termék átadásra kerül.
 
17.7 A kényszer-fogyasztásra kötelezés tilalmával el kell érni, hogy a mérés szerinti elszámolás csak akkor legyen alkalmazható ha a fogyasztónak lehetősége van az átvett hőenergia mennyiségének az igénye szerinti szabályozására.
 
17.8 A nem fogyasztói tulajdonú berendezések veszteségét egységesen az általános (hálózati) veszteségek körében kell elszámolni azzal a követelménnyel, hogy a veszteségek csökkentése legyen nyereség- ill. prémiumnövelő feltétel a termelő és szolgáltatók vonatkozásában.
 
17.9 Tekintettel a távhő alkalmazásának a nyilvánvaló nemzetgazdasági és környezetvédelmi előnyeire, a jogalkotóknak végre eleget kellene tenni a távhőtörvényben meghatározott azon szabályozási kötelezettségüknek, miszerint "az árak megállapításánál figyelembe kell venni a kapcsolt és a megújuló energiaforrással történő energiatermelés kimutatható környezetvédelmi és gazdasági előnyeit" (pl. a primer energiahordozók árának a nemzetgazdasági előnyöket figyelembe vevő kedvezményes tarifák kialakításával), továbbá, hogy a vállalatok a nyilvántartási és elszámolási rendszereiket úgy alakítsák ki, hogy azok "megfeleljenek az Ámt-ben és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló törvényben előírtaknak, továbbá tegye lehetővé az árak és díjak átláthatóságát."
 
17.10 A nyilvántartási rendszerekkel kapcsolatban lényeges fogyasztóvédelmi elvárás, hogy az adatokat olyan formában kell kimunkálni ill. dokumentálni, hogy azok tegyék lehetővé az összehasonlítást egyrészt a társaság saját, múltbeli tevékenységével, másrészt az azonos profilú más vállalkozások jellemző mutatóival. Nem elegendő az új törvény 14.§-ának azon rendelkezése, hogy "a távhőszolgáltató honlapján közzéteszi és a Hivatalnak - az erre a célra fenntartott honlapon való közzététel céljából – haladéktalanul megküldi" kezdetű utasítás, mivel

• semmilyen előírást nem tartalmaz az adatok kialakítására vonatkozóan, és
• semmilyen szankcióval nem sújtja a kötelezettség elmulasztását

 
17.11 A "felhasználó" helyett mindenütt vissza kell térni az EU joganyagokban is általánosan használt "fogyasztó" fogalmához, a "felhasználói" jelző azonban műszaki megfontolások miatt maradhat.
 
17.12 A törvényben használt fogalmi meghatározások körét bővíteni kell, pl. az olyan definíciókkal, mint pl.

• használati melegvíz (HMV),
• teljesítmény lekötési díj,
• a mérőkör felülvizsgálatával kapcsolatos szabályok,
• a távhő megbízott feladata és jogállása,
• a települési önkormányzat által meghatározandó alapdíj és hődíj, ill. azok összetevői a fűtés és HMV vonatkozásában egyaránt (a [8] rendelet 2. melléklete a 6. pontban csupán jelzi a problémát, célszerűségekről beszél, és lehetőségeket fogalmaz meg, nem említve pl. az egytarifás díjképzés szabályait).
• az érdekvédelem és a jogalkalmazás közös problémája, hogy az árak meghatározásával összefüggésben a jogszabályok nem határozzák meg az a biztonságos és legkisebb költségű távhő termelésére és szolgáltatására, a kapacitások hatékony igénybevételére, valamint a távhővel való takarékosságra való ösztönzésnek, ill. a kapcsolt és a megújuló energiaforrással történő energiatermelés alkalmazásánál kimutatható környezetvédelmi és gazdasági előnyök érvényesítésének a preferált, ill. gyakorlatban érvényesíthető módszereit.

 
17.13 Törvényben kell meghatározni a garantált szolgáltatási paramétereket. Ha a fűtési és HMV szolgáltatás során elérendő alsó (és esetenként felső) hőmérsékleti határértékek nincsenek rögzítve, akkor a fogyasztó számára nincs lehetőség az elégtelen szolgáltatás kifogásolására.
 
17.14 Meg kell szüntetni azt a rendelkezést, amely szerint a fogyasztóknak meg kell finanszírozniuk a szolgáltatói berendezések létesítését. Ez az eljárás lényegében a fogyasztó vagyonának a feltétel nélküli, teljeskörű és azonnali kártalanítást figyelmen kívül hagyó kisajátítását jelenti, ami az Alkotmány 13. paragrafusába ütközik. Alternatív célként kell kitűzni a fogyasztók vagyoni ellentételezését, vagy a hozammutató alkalmazását a csatlakozási díj mértékének a meghatározásánál.
 
17.15 El kell érni, hogy a hőközpont tulajdonosa (ill. az általa megbízott szolgáltató) legyen műszakilag felelős a hőközpontot és a felhasználói hálózatot magában foglaló egységes hidraulikai rendszert rendeltetésszerű működéséért.
 
17.16 A mérés és a szabályozás feltételeinek az együttes megteremtését nem lehet tovább halogatni. Azokban az épületekben, ahol és ameddig ez a szigorú fogyasztóvédelmi követelmény nem teljesül, addig a fogyasztók számára lehetővé kell tenni a átalánydíjas lehetőség választását, ill. ennek megfelelően a törvénynek (ismét) foglalkoznia kell az átalánydíjak alkalmazási feltételeivel.
 
17.17 Törvényben kell szabályozni a költségmegosztók alkalmazásának alapvető feltételeit.
 
17.18 Törvényben kell szabályozni az ún. "távhő megbízott" feladatait és jogállását, továbbá a tevékenységi körében okozott esetleges fogyasztói érdeksérelem jogorvoslati lehetőségeit.
 
17.19 Törvényi garanciákat kell kapni a fogyasztóknak a lakhatási lehetőségük megmaradására abban az esetben, ha a társasházi közösség (akár a fűtési rendszerek korszerűsítésével kapcsolatban) olyan hitelek felvételére kényszeríti őket, amelyeknek a visszafizetésére esélyük sincs.